Víz világnapja 2025

UN Water - március 22. A Víz Világnapja - 2025 Gleccservédelem

Az ENSZ 1993-ban nyilvánította a víz világnapjává március 22-ét. Azóta is évről-évre számos országban ünnepeljük a vizet, emlékeztetjük rá magunkat és a körülöttünk élőket, hogy a víz közös kincsünk, együtt kell megóvnunk.

A víz világnapjához közeledve egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a készülődéshez az óvodáknak és az iskoláknak. A március még távolinak tűnhet, de ha terepi programra vagy interaktív foglalkozásra szeretnénk bejelentkezni, annak ideje már most utánanézni. Összegyűjtöttünk néhány hasznos oldalt, melyek segíthetnek kialakítani az idei évi programokat.

Az elsőt biztosan mindenki ismeri, de azért kihagyni nem szeretnénk. A víz világnapja esemény FB-oldala: https://www.facebook.com/vizvilagnap és honlapja www.vizvilagnap.hu, ahol minden évben elérhetőek: az adott év témája, üzenetei és az arculati elemek (logó, plakát, banner). A 2025. évi anyagok még fordítás alatt vannak, de a téma már tudható: gleccservédelem.

A további javaslatok általában a vízhez kapcsolódnak, nem a gleccserekhez, hiszen adott esetben évek óta működő programokról van szó, amik nem igazodnak az év tematikájához. Úgy gondoljuk, ezek az anyagok mégis hasznosak, hiszen nem mindenki kapcsolódik az adott év témájához, illetve nem kizárólag azzal foglalkozik. Magyarországi gleccsertúrát nem tudunk javasolni, de más izgalmas terepi, vagy interaktív tantermi programokat igen.

Programajánlók:

Vizes tematikájú oktatóanyagok:

Filmajánló:

  • Eltékozolt vizeink A WWF Magyarország új, tanórán is vetíthető 22 perces filmje lecsapolásról és vízmegtartásról, inspiráló hazai kezdeményezésekkel.

Érdemes körülnézni egyesületünk tavalyi víz világnapi felhívására érkezett anyagok Facebook posztjai között. Sok izgalmas ötlet található köztük. A fenti kiindulási link mellett a 2024. március 22-e környéki napok posztjait érdemes megkeresni.

Mindenkinek tartalmas víz világnapját kívánunk!

Az MKNE környezeti nevelői

Visited 3 150 times, 1 visit(s) today
Oszd meg ezt a bejegyzést az alábbi platformokon:

Kapcsolódó bejegyzések

A program résztvevői a Gárdonyi téren
Hírek

Újbudai séták

„Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetése” – 2026-ban is 8 helyszínre szervezünk sétát; mindig a kerület más-más pontjaira, és mindegyiknél két alkalommal.

TOVÁBB OLVASOM
Life Biodiverz Város Oktatási Program logója
Hírek

Biodiverz város

A Fővárosi Önkormányzat „Biodiverz város” c. LIFE projektjének keretében, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) közösen dolgoztuk ki az Oktatási programot.

TOVÁBB OLVASOM