Keresés
Close this search box.

A pályázat szervezője a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.

A MKNE tagjai küldetésüknek tekintik a magyar társadalom, szűkebben a pedagógusok és diákok, valamint az óvodás korosztály ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztését, gondolkodásának- és életmódjának környezetbaráttá alakítását. 

Az Egyesület kiemelt projektjei között szerepel a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia összeállítása, az iskolazöldítés, ökojátszóterek kialakítása, rendezvények és továbbképzések szervezése pedagógusoknak, valamint a klímaváltozással és a biodiverzitással kapcsolat nemzetközi projektekben való részvétel. Az Egyesület rendszeresen jelentett meg kiadványokat  környezeti nevelési témában, és tart foglalkozásokat gyerekek és felnőttek részére egyaránt.

Az MKNE-Ét 53 lelkes környezeti nevelő alapította 23 évvel ezelőtt, de a tagság száma mára már eléri az 700 főt. A budapesti irodán kívül aktív helyi csoportok működnek Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, valamint Baranyában és Zalában is. További információkat itt találhatnak.

A pályázat támogatója az IKEA Lakberendezési Kft.

A magyar IKEA áruházak az MKNE-vel, mint szakmai partnerrel együttműködve célul tűzték ki, hogy előremozdítsák a jövő generációinak környezetvédelmi oktatását, és hosszantartó, látványos eredményeket érjenek el mind társadalmi, mind környezetvédelmi szinten. A vállalat támogatja az MKNE által szervezett közös projektet, melynek célja megtanítani a felnövő generációnak, hogyan élhetne otthonosan természetes környezetben, valamint hogyan óvhatják tudatosan természeti erőforrásainkat.

A www.veledkozosen.hu felületen az IKEA gyerekeknek szóló programjai jelennek meg, és itt lehet nyomon követni az Otthon az erdőben programba becsatlakozó iskolák közti versenyt is.  Bővebben az IKEA fenntarthatósági projektjéről itt olvashatnak.

PÁLYÁZAT 2015/16 (ÚJ FÜLÖN/ALOLDALON)

A 2015-16-os év pályázataötödik alkalommal hirdetjük meg az „Otthon az erdőben” című 

pályázatot budapesti, és Budapest 100 km-es körzetében
működő általános- és középiskolák részére erdőkkel, 
fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában. 

A 15 nyertes iskola pályázatát az MKNE szakértői szakmai alapon ítélik oda. 
A támogatások összege iskolánként 160 000 Ft lesz, melynek egy részét (85 000 Ft értékben) terepi eszközkészlet formájában kapják a nyertesek.

A pályázatok beadási határideje: 2015. szeptember 30. éjfél.

Jelentkezni az on-line jelentkezési lap kitöltésével lehet. 

Elsősorban új és legfeljebb 2 alkalommal támogatásban részesült iskolák jelentkezését várjuk. 

Pályázati felhívás

Pályázati adatlap

A 2014-15-ös év pályázata

Negyedik alkalommal hirdetjük meg az „Otthon az erdőben” című pályázatot budapesti, és Budapest 100 km-es körzetében működő általános és középiskolák részére erdőkkel, fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában.

A program célja, hogy a csatlakozó iskolák diákjai minél több időt töltsenek erdei környezetben, megszeressék a természetet, felismerjék a természeti értékeket, és mindeközben jól érezzék magukat.

A jelen tanévre vonatkozó projekttervekkel a módosított határidő szerint 2014. szeptember 30-án éjfélig lehet jelentkezni ITT.

Pályázati felhívás

Benyújtandó dokumentum: Pályázati lap

TANULMÁNYOK (ÚJ FÜLÖN/ALOLDALON)

Vásárhelyi Tamás: Te is lehetsz Herman Ottó!

Kecskés Ferenc: A biodiverzitás és oktatása – az OTTHON AZ ERDŐBEN projekt keretei közt

Biró Marianna, Molnár Zsolt: Hazánk természeti állapota – Az élőhelyek természetessége, veszélyeztetettsége és a természeti tőke index

Biró Marianna, Molnár Zsolt: Milyen természetes a környezetünk? – Az élőhelyek természetességének terepi mérése a környezeti nevelésben

Victor András előadásanyaga: Az év fája a házi berkenye

Lampert Bálint és Halbritter András előadásanyaga: A Ravazdi Erdészeti  Erdei Iskola bemutatása – talaj és vízvizsgálati módszerek terepen

Adorján Rita: A Mecsekerdő Zrt Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdők Háza bemutatása

Orbán Zoltán: A Magyar Madártani Egyesület Madárbarát kert programja

MÉG ERRE AZ OLDALRA KERETESBEN

Természetesség mérő termeszetessegmero.hu

Természetesség mérő

Letöltés – Megrendelés(A MEGRENDELŐ OLDALRA ÁTLINKELNI) 
Kislexikon a segédanyaghoz
Az élet szigete

Természetesség mérő
http://www.beagleproject.org/hu/

Letöltés  –  Megrendelés
Kislexikon a segédanyaghoz

ESEMÉNYEK

A pályázat időrendje

2014. augusztus 25.A pályázat meghirdetése
2014. szeptember 21. éjfél.A pályázati anyagok leadási határideje
2014. októberPályázatok elbírálása
2014 – 2015 teleMódszertani börze (erdőpedagógia), IKEA Family szavazás
2015. júniusMódszertani börze, (biodiverzitás), projektzáró esemény
2015. június 15.A megvalósult pályázatok elszámolásának határideje

Az MKNE örömmel segít az érdeklődő pedagógusoknak a pályázatok megírásban és igény szerint részt vesz a projektek sikeres megvalósításban is. 

További információért kérjük, keressen minket az otthonazerdoben@mkne.hu e-mail címen.

Amit az erdőről tudni érdemes KERETESBE KÉNE TENNI

Az erdők létfontosságú területek az emberiség és az élővilág számára: bolygónk felszínét 31%-ban erdőségek borítják, itt él a szárazföldi fajok 80%-a és közel 1.6 milliárd ember függ közvetlen ezektől a területektől. Mindeközben az erdők 30%-át valamilyen módon felhasználjuk és átalakítjuk, amivel évente 13 millió hektárt veszítünk el ezekből az értékes területekből.

Tudtad-e…

…hogy mi fán terem az erdők természetessége? Szilfán, berkenyefán, óriás fán, göcsörtös fán, sőt álló és már kidőlt holt fán. Egyszóval olyan fákon, amik a természetes, érintetlen erdőkben (szakkifejezéssel őserdőkben) gyakoriak, a művelt, átalakított (régies szóval kiélt) erdőkben viszont ritkák. Ebből máris nyilvánvaló, hogy a természetesség elsősorban az őserdőkhöz való hasonlóságon múlik. Persze ezt nem csak az említett fák létével vagy hiányával jellemezhetjük, hanem még nagyon sok mindennel: például a fák korának (méretének) sokféleségével, a cserjék és lágyszárú növények fajgazdagságával, az erdő nagyságával, az emberi zavarások (szemetelés, talajbolygatás, korábbi vágások) nyomaival. A legrövidebben talán úgy foglalhatnánk össze, hogy az erdő természetes változatosságával (mondjuk inkább össze-visszaságnak).

A hazai erdők természetességét a fenti nyomon haladva tudományos igénnyel is felmérték, de saját környezeted erdeinek természetességét Te magad is mérheted: csak egy erre kidolgozott adatlapot kell kitöltened.

Magyarország területének mindössze 6%-án található természetes vagy természetközeli növényzet. Ezek főleg a vizekben és szikes területeken találhatók. 

EREDMÉNYEK (ÚJ FÜL)

2011- ben az Egyesült Nemzetek Szervezete azzal a céllal hirdette meg az Erdők Nemzetközi Évét, hogy felhívja a figyelmet az erdők fontosságára, azok fenntartható kezelésére és megőrzésére.

A nemzetközi kezdeményezést támogatva 2011-ben először írt ki pályázatot „Otthon az erdőben” címmel az MKNE és az IKEA Lakberendezési Kft. budapesti, budaörsi és vonzáskörzetükben lévő általános és középiskolák részére erdőkkel, fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában.

2012. őszén ismét kiírtuk a pályázatot, melyre 38 iskola jelentkezett Budapestről és a főváros 100 km-es körzetéből. A 2013. szeptemberében lejáró pályázatra 34 iskola küldött anyagot. Ebben az évben 15+1 iskolát támogattunk. 2014-ben a 15 nyertes iskolának lehetősége van arra, hogy nyertes projektjével kapcsolatos dokumentációt ezen a felületen megjelenítse. Az iskolák anyagait hamarosan itt tesszük közzé.

Iskolai Projektek (ÚJ FÜL)

Iskolák által 2015. év folyamán feltöltött tartalmak

Előző években feltöltött fájlok

Iskolák által 2014. év folyamán feltöltött tartalmak

szöveg

2015/16-ös pályázathoz kapcsolódó anyagok:

2014/15-ös pályázathoz kapcsolódó anyagok:

2013/14-es pályázathoz kapcsolódó anyagok:

2012/13-es pályázathoz kapcsolódó anyagok:

KÉPGALÉRIA (ÚJ FÜL)

TEMÉRDEK KÉPET KELL ÁTTÖLTENI

SZERVEZŐK (ÚJ FÜL)

A pályázat szervezője a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.

A MKNE tagjai küldetésüknek tekintik a magyar társadalom, szűkebben a pedagógusok és diákok, valamint az óvodás korosztály ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztését, gondolkodásának- és életmódjának környezetbaráttá alakítását.  Az Egyesület kiemelt projektjei között szerepel a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia összeállítása, az iskolazöldítés, ökojátszóterek kialakítása, rendezvények és továbbképzések szervezése pedagógusoknak, valamint a klímaváltozással és a biodiverzitással kapcsolat nemzetközi projektekben való részvétel. Az Egyesület rendszeresen jelentett meg kiadványokat  környezeti nevelési témában, és tart foglalkozásokat gyerekek és felnőttek részére egyaránt.

Az MKNE-ét 53 lelkes környezeti nevelő alapította 23 évvel ezelőtt, de a tagság száma mára már eléri az 700 főt. A budapesti irodán kívül aktív helyi csoportok működnek Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, valamint Baranyában és Zalában is. További információkat itt találhatnak.

A pályázat támogatója az IKEA Lakberendezési Kft.

  A magyar IKEA áruházak az MKNE-vel, mint szakmai partnerrel együttműködve célul tűzték ki, hogy előremozdítsák a jövő generációinak környezetvédelmi oktatását, és hosszantartó, látványos eredményeket érjenek el mind társadalmi, mind környezetvédelmi szinten. A vállalat támogatja az MKNE által szervezett közös projektet, melynek célja megtanítani a felnövő generációnak, hogyan élhetne otthonosan természetes környezetben, valamint hogyan óvhatják tudatosan természeti erőforrásainkat. A www.veledkozosen.hu felületen az IKEA gyerekeknek szóló programjai jelennek meg, és itt lehet nyomon követni az Otthon az erdőben programba becsatlakozó iskolák közti versenyt is.  Bővebben az IKEA fenntarthatósági projektjéről itt olvashatnak.

KERETESBEN

Hasznos linkek:

Visited 10 times, 1 visit(s) today