A) A módszer születése és elterjedése
A Soros Alapítvány 1995 őszén pályázatot írt ki 12-18 éves diákok számára. A pályázat minden megyéből 111 örömre és 99 bánatra okot adó természeti hely leírását, fotó- és térkép-dokumentációját kérte a diákcsoportoktól és vezetőiktől. A pályázóktól hangsúlyozottan nem a védett természeti értékek felé való fordulást várták. A saját szubjektív megítélésük alapján kellett a nekik leginkább tetsző és az őket leginkább elkeserítő helyeket megjelölniük.
A kiírásra 40 pályázat érkezett, többségük értékes, eredeti gyűjtés, sok munka eredménye, ezért a Soros Alapítvány a pályázati anyag megjelentetése mellett döntött. Az atlasz 942 diák „szerzője” – 95 tanár segítségével – összesen az ország 2755 örömre és 1883 bánatra késztető helyét írta le. Szakértők kiválasztották a beküldött térképeken szereplő, rajzos jelekkel és szöveges hely-megjelöléssel ellátott pontok legjavát, valamit az illusztrációként felhasználható fotókat, rajzokat és karakteres egyéni megfogalmazásokat. Két grafikus megtervezte, Vásárhelyi Judit (aki azóta már sajnos nincs közöttünk) megszerkesztette, a Természetbúvár Alapítvány Kiadó pedig – a Soros Alapítvány támogatásával – megjelentette a gyönyörűséges kiadványt.
Az atlasz megjelenésével új környezeti nevelési módszer, avagy taneszköz indult útjára, amely hozzájárul a fiatalok környezeti és érzelmi neveléséhez. Igaza lett a kiadvány fülszövegének, miszerint „reméljük, hogy mások is élni fognak vele, és elkészítik szűkebb környezetük szubjektív felmérését, mely fontos lépés lehet a hellyel való azonosulás, annak védelme, értékeinek megőrzése felé”. Az elmúlt 30 évben ugyanis ezernyi öröm-bánat térkép született a legkülönbözőbb helyszínekről, köztük települések (pl. Győr, Algyő), tantermek, iskolaudvarok, játszóterek öröm-bánat pontjaival.
B) A módszer korszerűsége
Vekerdy Tamás a kötethez írt előszavában megjegyzi, hogy a Soros Alapítvány Környezeti Nevelési Kuratóriumának tagjai kiváló pedagógiai érzékkel indították útnak ezt a térképet. Nem valószínű, hogy már ismerték volna H. Gardner professzor elméletét az intelligenciák sokféleségéről, arról, hogy a kognitív-túlsúlyos, matematikai-logikai-verbális képességekre szűkített intelligencia-értelmezés bántóan egyoldalú, s hogy a művészi, emocionális és szociális stb. képességek ugyanolyan fontosak. S ezekben az években a magyar pedagógiai gyakorlatban sem volt rangja az érzelmi nevelésnek. Mégis azt hangsúlyozták a kiírók a pályázati felhívásban, hogy a pályázó fiatalok csakis a maguk szubjektív megítélése és értékrendszere szerint emeljék ki a nekik leginkább tetsző és az őket leginkább elkeserítő „öröm” és „bánat” helyeket. „Azt hiszem, a világon ilyen felhívás még nem született” – teszi hozzá Vekerdy.
Nincs információnk arról, hogy az ötletadók vajon ismerték-e vagy sem azokat a pszichológiai tanulmányokat, amelyekre Vekerdy utal; az azonban nem mellékes körülmény, hogy valamennyien az akkor már évek óta működő Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tagjai voltak, s mint környezeti nevelők, értelemszerűen fogékonyak és vevők minden olyan szempontra, módszerre, újdonságra, amely hatékonyabbá teszi a tanítás-tanulás folyamatát.
C) A módszer pedagógiai értéke
Az öröm-bánat térképezés valóban egy új eszköz, új módszer. Óriási lehetőségek rejlenek benne, hiszen szinte bármi tárgya lehet egy ilyen térképezésnek: egy osztályterem, egy iskola külső-belső arca, egy játszótér, egy park, egy kerület, egy város stb. És mindegyik esetben az a lényege, hogy – „öröm-bánat” szemüveg lévén rajtunk – száz olyan dolgot is észreveszünk, amely mellett egyébként elmennénk. Ez a szemüveg segít a tudatosság szintjébe emelni egyébként nagy valószínűséggel elkallódó gondolatainkat, meglátásainkat. Megváltoztatja a környezetünkhöz való viszonyunkat, segít a magunkénak érezni a külvilág dolgait annak szépségeivel és gyatraságaival együtt.
És különösen ez utóbbi, a gyatraságok észrevétele a felelősség-érzésünket is erősíti. Azt a gondolatot, hogy „de hiszen nekem ehhez közöm van, valamilyen szinten még felelős is vagyok érte”. Megerősíti bennünk azt a fajta gondolkodást, hogy mindenki tud tenni valamit azért, hogy szebbé, jobbá váljon a környezetünk. Ha korlátos adottságai miatt más módon nem is, azzal mindenképp, hogy például szóvá teszi, megírja, hogy mi lenne jobbító hatású.
Ez utóbbi szempont egyébként általában szerves része is az öröm-bánat térképezésnek. Az örömpontok és bánatpontok begyűjtése, majd áttekintése után általában kiválasztunk egy bánatpontot, és tervet készítünk annak örömponttá alakításához. Végig-gondoljuk, hogy mi minden szükséges a megjavításához, kik rendelkeznek a szükséges szellemi, tárgyi és pénzügyi erőforrásokkal, kiket hogyan érünk el. Vagyis projekt-tervet készítünk az egész folyamathoz, s végül a magunk lehetőségei szerint részt is veszünk az örömponttá alakítás munkálataiban.
D) Jó gyakorlatok
Vásárhelyi Judit (szerk.): Magyarország Öröm és Bánat Térképe, TermészetBÚVÁR Alapítvány, Bp. 1996
József Attila Általános Iskola és AMI: https://www.jamisuli.hu/pages/jamisuli/contents/static/122/doc/intezmenyi-kornyezet-bemutatasa.pdf
Algyő, az én falum: https://ofi.oh.gov.hu/orom-banat-terkep-algyo-az-en-falum
Lampert Bálint: Öröm-bánat térképpel a helyidentitás és környezettudatosság erősítése érdekében: https://www.fokusz.info/File/Marika/lampertb_orom_bant_terkep_jo_(2).pdf
Öröm-bánat térkép – fókuszban Győr belvárosának építészete: https://ofi.oh.gov.hu/orom-banat-terkep-fokuszban-gyor-belvarosanak-epiteszete
SZIA: Szűkebb hazám – Az iskola és környékének öröm-bánat térképe: https://kooperativ.hu/szockomp/3._modullerasok/a2_polgar_a_demokraciaban/9._evfolyam/20_szukebb_hazam/modulleiras.pdf