Rovarszállót minden iskolába!

Miért pont rovarok?

2020 januárjában két jelentős tudományos közlemény rázta meg a biodiverzitásért aggódók tudományos és lakossági közösségét. Az USA Tudományos Akadémiájának hivatalos folyóirata tematikus számot szentelt a rovarvilág fogyásának (12 közlemény foglalkozik a témával, a legutóbbi évek nagy vihart kavart hasonló közleményei után). Egy másik közlemény pedig 200 évvel ezelőttről indítva az adatgyűjtést, azt mutatta ki, hogy 1990 óta egyre csökken a méhalkatúak sokfélesége és egyedszáma a Földön. A rovarok olyan fontos ökoszisztéma-szolgáltatások résztvevői, mint a lehullott avar feldolgozása, a tetemek, ürülék eltüntetése, a vizek tisztítása – és a virágos növények zömének beporzása. A beporzó rovarok fokozatos eltűnése, a háziméhek mérgezései és betegségei már évtizedek óta a figyelem középpontjában voltak.

Beporzók napja (március 10.)

Magyar kezdeményezésre indult 2018-ban ez a természetvédelmi jeles nap, és napjainkra a természetvédők és a média is elfogadta, ünnepli. https://hu.wikipedia.org/wiki/Beporzók_napja A mozgalom célja a rovarok – és köztük a beporzó rovarok – megismertetése, életlehetőségeik javítása, hogy nekünk is emberhez méltó életünk lehessen a Földön. Termesztett növényeink kétharmada, élelmiszernövényeink egyharmada igényli a beporzó rovarok közreműködését. www.beporzoknapja.hu, https://www.facebook.com/beporzoknapja/ .

Mi az a rovarszálló?

Kertben, parkban felállítható, vagy létrehozható élő- és búvóhely a rovarvilág számára. Rengeteg példa található az interneten, itt egy jellemző példát mutatunk (a Kertészeti Egyetemről; a tetején virágzó varjúháj külön érdekesség). Sokféle anyag, sokféle zug, akár hulladék anyagokból is létrehozva.

Az iskolakert maga is rovarbaráttá alakítható, sok virággal, itatóval, búvóhelyekkel, telelőhelyekkel.

A rovarszállók jellemző része a méhbölcső. A nádszálak csöveibe, a vályogtégla és a fadarabok furataiba magányosan élő (tehát nem „fullánkos”) faliméhek és szabóméhek hordják a nektárt és virágport, egyetlen utód számára átlagosan 600 virágról, közben a beporzás áldásos tevékenységét is elvégezve. A gazdasági és természetvédelmi haszon sem megvetendő, de aki gyerek elnézi ezeknek a kis bundás méhecskéknek a szorgoskodását, annak talán a rovarvilággal kapcsolatos hiedelmei is megváltoznak. A rovarszálló állítás jelentős szemléletváltással járhat együtt. Ezért javasoljuk iskoláknak is, hogy létesítsenek rovarszállót!

Itt a honlapon is talál háttéranyagokat a pedagógiai lehetőségekről illetve a rovarszállókról. A március 1-én megjelent új anyagok pedig megtalálhatók: http://www.beporzoknapja.hu/letoltheto/

Visited 161 times, 1 visit(s) today
Oszd meg ezt a bejegyzést az alábbi platformokon:

Kapcsolódó bejegyzések

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026. november 21-29
Hírek

Európai Hulladékcsökkentési Hét

17. alkalommal, 2026-ban is indul az Európai Hulladékcsökkentési Hét! Az idei év fókusz témája az anyagtakarékosság, vagyis az anyagi erőforrásokkal való tudatosabb, takarékosabb gazdálkodás. A hét szlogenje: „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” Regisztráció: 2026. november 15-ig.

TOVÁBB OLVASOM
HAND Szövetség
Globális Nevelés Hete

Helyi ügyek, globális összefüggések – Civil és önkormányzati párbeszéd a globális nevelésről

Hogyan találkoznak a globális kihívások a helyi ügyekkel? Gyere el, és beszélgessünk róla együtt! Szeretettel várunk a HAND Szövetség szakmai találkozójára, ahol civil szervezetek és önkormányzatok képviselőivel közösen gondolkodunk a globális nevelés helyi lehetőségeiről. Időpont: 2026. november 16. A regisztráció határideje: 2026. november 8.

TOVÁBB OLVASOM
Globális Tanterem: Bolygóbarát étkezés, 2026. november 19.
Globális Nevelés Hete

Globális Tanterem 2026: Bolygóbarát étkezés

A HAND Szövetség online eseménye keretében a fenntartható étkezés globális összefüggéseit járjuk körül a Felelős Gasztrohős közreműködésével. Időpont: 2026. november 19. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezés határideje: 2026. november 16.

TOVÁBB OLVASOM