2022. március 14-18. (Prága) – 11. WEEC (World Environmental Education Congress – Környezeti Nevelési Világkongresszus)
A kétévente megrendezésre kerülő kongresszus a környezeti nevelés valamennyi szereplőjének találkozóhelye, ahol a környezeti nevelés módszereivel és eredményeivel kapcsolatos kutatásokat, tapasztalatokat, jó gyakorlatokat mutatják be, a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében történő oktatás szerepét és fontosságát vitatják meg minden szinten; mind a felsőoktatásban, mind az alsóbb korosztályok számára. 2003 óta tíz világkongresszuson több mint 100 különböző országból több ezer ember vett részt: egyetemi professzorok, kormányzati tisztviselők és nemzetközi szervezetek, újságírók, politikai képviselők, vállalkozások, nem kormányzati szervezetek.
Amint a februári KÖR-ben olvashattátok, a cseh Ekoinkubator szervezettel közös Erasmus+ projekt 10 tagunknak tette lehetővé a kongresszuson való részvételt, közülük kilencen előadást is tartottak.
Az ötnapos programból három nap helyszíne a Prágai Kongresszusi Központ volt. A kongresszus mottójául a „Building Bridges”, azaz „Építsünk hidakat” választották. A hídépítést minden tekintetben értették a szervezők: elmélet és gyakorlat, különböző földrészek, ember és természet közötti kapcsolatok építése egyaránt megjelent. Az első napi plenáris előadásokat követően másfél napon keresztül 14 különböző szekciókon lehetett részt venni, igen változatos témakörökben, mint pl. éghajlatvédelmi nevelés, fenntartható egyetemek, terepi környezeti nevelés, helyszín alapú oktatás, az üzleti szektor és a környezeti nevelés.
A szekciókon kívül műhelymunkák, kerekasztal beszélgetések tették még színesebbé a programot, melyek nagy részén online is részt lehetett venni.
A kongresszus beltéri része plenáris üléssel zárult, melynek meghatározó eleme a párhuzamosan zajló Ifjúsági Környezeti Nevelési Kongresszus eredményeinek bemutatása volt.
Az utolsó két napon rengeteg programlehetőségből választhattak a résztvevők: egy- vagy kétnapos terepi kirándulások és szekciók segítségével lehetetett bepillantást nyerni Csehország természeti szépségeibe és a helyi környezeti nevelés eredményeibe.
A következő Környezeti Nevelési Világkongresszusra 2024. január 29-február 2-a között kerül sor Abu Dhabiban, az Egyesült Arab Emírségekben. Témája a „win win” stratégia egy jobb világért. A rendezvényről és a hálózatról bővebb információk: https://weecnetwork.org/
2012. szeptember 20-23. Országos Környezeti Nevelési Konferencia
„A megelőzéssel a (lenn-) fenntarthatóságért!”
2019. ősz: Országos Környezeti Nevelési Konferencia
Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia Alapvetés frissítése széles körű civil és szakértői folyamatban, a kézirat anyagának megvitatása