Lefutott projektek/Fenntarthatósági szemléletmód terjesztése az egyetemi polgárok között A mai dátum: 2017.12.17.

Az ELTE zöldítése

Az ELTE Bölcsészettudományi- és a Természettudományi Karán 2011. június 1-től 2012. május 31-ig Fenntarthatósági szemléletmód terjesztése az egyetemi polgárok között címmel egy nyertes KMOP-pályázat révén a két Kar közös megvalósításában kommunikációs kampány folyik. A kampány közvetlen célkitűzése, hogy a projekt során szervezett programok által növekedjen a Bölcsészettudományi- és a Természettudományi Kar polgárai körében a környezettudatosság.
A sorozat legkiemelkedőbb programja az ELTE Csütörtöki Ökoesték. Ezek az esték a fenntarthatóság különböző témaköreit foglalják magukban és egymással is összekapcsolódnak. Az Ökoesték központi elemét a kerekasztal-beszélgetések adják. Beszélgető társakként főleg az ELTE BTK és ELTE TTK oktatói, PhD hallgatói valamint volt hallgatói szerepelnek, továbbá ismert, és a fiatalság körében elismert személyek. A beszélgetésben a közönség is interaktív módon részt vehet, feltehetik kérdéseiket, véleményt nyilváníthatnak Az eseményeken egyik célja az is, hogy a téma iránt nem elsődlegesen érdeklődő hallgatókhoz is eljusson a kampány üzenete.
Az ELTE a fenntarthatósági kerekasztal-beszélgetés és koncertsorozat záróakkordjaként karonként egy-egy nagyszabású eseményen is megjelenik az ELTE Bölcsésznapokhoz és a Lágymányosi Eötvös napokhoz kapcsolódóan, mely a meghívott előadókkal és a kommunikációs támogatással kiemelt elérést biztosít a célcsoport körében.
A kampány része az is, hogy az ELTE minden olyan rendezvényén, ahol a hallgatók nagyobb létszámmal megtalálhatók, valamilyen formában megjelenik a program.
Az MKNE a kampány szakmai programjainak egyik szakértője. Ennek keretében részt vesz az Ökoesték kerekasztal-beszélgetések témáinak kimunkálásában, javaslatot tesz a szakemberek meghívására, fenntarthatósági interaktív játékos feladatokat dolgoz ki az egyetemisták számára és jelen van a megvalósításban is. Az Egyesület tapasztalatával egyik szervezője a karokon a karácsonyi ajándékbörzének. Érdekes kihívás az ún. Zöld Tanszék verseny szakmai anyagának, valamint lebonyolításának kimunkálása. A jövő év tavaszán több részes rádióműsor lesz a kampányról. Ennek megtervezésében is részt veszünk.

A kampány projekvezetője ELTE szinten Devescovi Balázs (MKNE tag)
Az MKNE projektcsapatának tagjai: Schróth Ágnes, Laskovics Katalin, Reök Cecília
Az Egyesület a szakmai munkában szorosan együtt dolgozik a Liget Alapítvánnyal, nevezetesen Horgas Judittal.