Hagyományos ételek - pásztorételek

Gulyáshús, gujásos hús: lére hagyott húsétel, csak marhából vagy birkából főzik.

Birkapaprikás (Szeged): A birkát bográcsra hányik. Alúra töszik a fejit, ekkörű a dzségért, mánmint: a májat, tüdőt, szívet, rá a gégéjit, a copákot, aztán a nyakát; a bogrács ódaláhó a csontjával kifele forgatva az ódalast, azé, hogy hozzá ne kapja, mer’ akkó kozmás lönne. Közepibe gyün a többi hús, de mind kétfalatnyira darabóva, a legtetejibe osztán a sós, borsos és paprikás kenyérbéllel tőtött hurka, akár a koszorú. Mikor a hús főseje rözög, akkó mán az alja megfőtt. Akkó’ mög kő fordítanyi, hogy a hurka essön alú, a fej meg föjű. Hanem a húsfordításnak is fogása van. Azt ukkő’ mögtönni, hogy amint a bográcsot a füliné fogvást megrázinti az embör, akkó’ kettőt-hármat magafelé vet rajta, de úgy ám, hogy eddarab se essön ki belüle. Mikó’ osztán még eddarabig főtt, akkó’ mán löhet önni. (A bojtároknak csak a tüdő, meg a máj jut: máshoz nem nyúlhatnak). 

Kása: rendszerint kölesből (igénytelen gabonafajta) főzték. Legfőbb formája a fordított vagy öreg kása: sűrűre főzve, úgy, hogy a bográcsból kifordítható és szelhető. Járuléka túró vagy tepertő.

Öhön, slambuc, slampuc: levesben krumplis tészta.

Tarhó: édesen altatott tej.

Domikát: juhtúrós leves.

Bodzavirág-leves.

Burjános: főtt saláta disznóhússal.

Csiripiszli, csiromálé: csírázott búzából készült pép, melyet cserépedényben pirosra sütnek.

(Herman Ottó: Halászélet, pásztorkodás. Gondolat, Budapest, 1980.)