Magyar szürke marha

A magyar szürke marha származására több elmélet is van: őseink hozták magukkal, vagy később betelepült nomád népekkel került be, vagy a középkorban a Kárpát-medencében háziasították az akkor még gyakori őstulokból. Lehet, hogy mindháromban van valami igazság. Az tény, hogy több évszázadon át nemzeti jövedelmünk legjelentősebb forrása volt: a XV-XVIII. században „világmárkának” számított a húsa.

„A XVI. és XVII. században minden nyűg és sanyargatás dacára hatalommá fejlődik a magyar állattenyésztő és a magyar Alföldet Közép-Európa húskamrájává avatja. Szilaj gulyái lábon eljutnak Strassburgig, Mantováig; Bécs el sem tud lenni nélkülük” (Herman Ottó: Halászélet, pásztorkodás. Gondolat, Budapest, 1980.)

Néhány évtizeddel ezelőtt még eszményien kielégítette azokat a követelményeket, melyeket Európa mezőgazdasága elvárt tőle. A bika 6-8, a tehén 4-4,5 mázsa súlyú, finom fejű, keskeny hátú, elkeskenyedő farú, acélos végtagú, tőgye gyengén fejlett. Takarmányigénye elképzelhetetlenül szerény. Nyáron a mocsaras, savanyú füvű vagy szikes puszták sivár legelőjén is megél, télen polyva, szalma vagy kukoricaszár is biztosítja fennmaradását. Kiváló igásállat. A tinó 4 éves korától 15-17 éves koráig dolgozik. Tejtermelése évi 1000 kg körül van, 4-4,2 zsírszázalékkal. Húsa finom rostú, ízletes, alacsony zsírtartalmú.

A második világháború végén állománya katasztrofálisan megfogyatkozott, végül a Hortobágyi- és a Közép-Tiszai Állami Gazdaság kapta azt a feladatot, hogy a fajtát génbankként örökítse át az utókornak.

A ridegen tartott szürke marhák roppant ragaszkodnak borjaikhoz. Idegen borjút nem engednek szopni, s kicsinyeiket megfogni, megsimogatni sem lehet. Ha egy fiatal borjú elpusztul, a tehén képes magányosan nekiindulni a pusztába a keresésére... napokig bolyong az elvesztés körzetében, fájdalmasan hívogatja borját. (Kapocsy György: Nemzeti parkjaink. Officina Nova, Budapest, 1993.)

 

 

Magyar szürke marha

Modern fajták

Éves tejtermelés

1000 kg

5000-6000 kg

Éves tejzsírtermelés

40-42 kg

180-200 kg             

(Dr. Sterbetz Iván (szerk): Élő örökségünk. Génerózió, génbank. Mezőgazdasági, Budapest 1979.)