Az anyag letöltése Word formátumbanVissza a címoldalra

Ortmann-né Ajkai Adrienne

Bimbó boci bóklászása

"Bimbó boci" mese

Foglalkozástervek

Irodalom

Bimbó, a szürke boci szokatlanul korán ébredt. Még alig kelt fel a Nap, harmat csillogott a legelő füvén. Anyja – akárcsak a gulya többi tagja – mélyen aludt. A boci hiába böködte az orrával, moccanni sem volt hajlandó.

Bimbó unatkozott. Szerette volna, ha indulnak végre, legelészni a végtelen pusztán játszadozni a társakkal, ijedezni a gulyás kutyáitól, de senki sem mozdult.

Elmegyek egyedül körülnézni – egyengette ki apró testéhez képest túlméretezettnek tűnő lábait. Bár még alig múlt kéthetes, a járás, ugrándozás, futkározás tudományát már jól elsajátította. Nem csoda: születése óta kísérletezik vele. Körülnézett: mit szólnak az idősebbek a tervéhez? Talán nem is szabad? Senki sem figyelt rá, így lassan óvatosan, majd egyre bátrabban elindult a felkelő Nap irányába.

A puszta a szokott képét mutatta – ezt már jól ismerte. A távolból azonban különös, ismerős, ám mégis valahogy furcsa illatokat és hangokat hozott a szél. Egy gulya illatait és reggeli hangjait – de mégis mást, mint a saját gulyájáét. Bimbó arrafelé indult. A távolban meg is látta őket – vagy mégsem? Fura egy gulya volt: kétségkívül marhák, de nem olyan elegáns hamvasszürkék, mint Bimbó rokonai, hanem messziről virító fekete-fehér foltosak. Bimbó le sem tudta venni róluk a szemét, úgy közeledett feléjük. Nem csoda, hogy nem vette észre azt a néhány vékony drótszálat, ami – fájdalmasan megütötte!

Ilyet még sohasem tapasztalt. Orrával ismét közelített a dróthoz, meg akarta szagolni – újból kapott egy ütést, ezúttal az orrára. Méltatlankodva, fájdalmasan elbődült.

A fekete-fehér rokonok felkapták fejüket, érdeklődve nézték Bimbót, majd az egyik odasétált hozzá, bár a drót túlsó oldalán elővigyázatosan megállt.

Megcsapott a villanypásztor? – érdeklődött.

Meg – bólogatott Bimbó – megcsapott ... a micsoda?

Villanypásztor – oktatta ki a fekete-fehér.

Elég goromba – mondta a boci. – Nekem is van pásztorom, de az nem üt, csak terelget; még a kutyái sem bántanak, legfeljebb megkergetnek, ha rossz irányba megyek. Igaz, az nem villanypásztor, hanem ember-pásztor.

Ember-pásztor? – csodálkozott a fekete-fehér – Hát milyen marha vagy te? Mert marha vagy, azt látom – de elég ósdi a ruhád.

Magyar szürkemarha vagyok – vetette fel a fejét büszkén a boci. Az apám Kormos, a legnagyobb szarvú és legerősebb bika a gulyában, mindenki tiszteli. Anyám Szegfű, édes tejet ad, és mindig hozzá szaladok, ha megijedek. Ha pedig fázom, hozzábújok az oldalához.

Nagyon irigyellek, hogy ismered az anyád meg az apád!

Te nem ismered őket?

Hogyan ismerném? Mikor kicsi voltam, egyedül álldogáltam egy kis ketrecben, és egy cumisüvegből szoptam a tápot. Néha emberek jöttek, akik feltöltötték a tejesüvegemet, kitakarították a ketrecemet, megvizsgáltak meg védőoltást szúrtak belém.

Védőoltást?

Azért kell, hogy ne legyünk betegek. De én mégis beteg lettem, akkor még többször megszúrtak. Aztán meggyógyultam.

Én sohasem kaptam védőoltást, és beteg sem voltam.

Persze, te közönséges szürkemarha vagy. Én viszont nemes fekete-tarka holstein-fríz marha vagyok, apámat egyenesen Amerikából hozták be.

 Mi az, hogy közönséges? Az őseim évszázadok óta itt élnek a pusztán; egyesek szerint a honfoglaló magyarokkal jöttek be. Télen-nyáron a szabadban, dacolva esővel és faggyal, hőséggel és aszállyal. És sohase voltak betegek! Én se voltam még beteg, meg a társaim se, pedig nem kapunk védőoltást!

Persze, de hasznot se sokat hoztok! Az én fajtám évente 6000 liter tejet ad. Látod ott azt a nagy fehér épületet? Az a tejfeldolgozó üzem. Olyan remek sajtokat meg gyümölcsjoghurtokat készítenek a tejünkből, hogy még külföldre is visznek belőle, nagy kamionokkal. A ti fajtátok ad egyáltalán tejet?

Hogyne adna! Én még soha életemben nem ettem mást, csak az anyám tejét, és látod, milyen szépen megnőttem.

De az embereknek adtok tejet?

Igen.... akiknek már nagyobb a borjuk, azokat a teheneket megfejik, de ilyen sokat nem adnak. Minket nem is azért tartanak.

Ugyan mi másért?

Mi vagyunk a látványosság a nemzeti parkban. Jönnek a turisták, körbeállnak, fényképeznek, a gyerekek mutogatnak ránk, hívogatnak. Hozzátartozunk a puszta ősi képéhez. Meg aztán génbank is vagyunk.

Elég haszontalan népség vagytok!

Kikérem magamnak! Az őseink a régi emberek legnagyobb értékét képezték Tejet, húst, bőrt, szarut, csontot adtak, amikből mindennapi használati tárgyak, dísztárgyak, nemegyszer művészi alkotások is készültek.

Ez ma már történelem! Eljárt felettetek az idő! A modern kor mezőgazdaságában modern fajtákra van szükség. Gyorsan növekedőkre, sok tejet adókra – abból lesz a nagy haszon, a sok pénz. Becsülnek is bennünket: szép, tágas, kellemes hőmérsékletű, széltől, esőtől óvó istállóink vannak, folyóvízzel öblítik ki a trágyát alólunk, számítógép állítja össze és adagolja a takarmányunkat, csillogó önitatóból isszuk a tiszta vizet – nem holmi tócsából nyalogatjuk. Állatorvos vigyáz az egészségünkre, védőoltásokat, antibiotikumokat kapunk, hogy ne legyünk betegek, vitaminokat, hormonkészítményeket, hogy gyorsabban növekedjünk. Még arról is gondoskodnak, hogy az utódaink nálunk is szebbek, többet termelők legyenek. A tejünkből, húsunkból készült termékek gyönyörű csomagolásban hét országba eljutnak – nem is beszélve a sok hazai élelmiszerüzletről, áruházról. Rajta van a képünk sajtosdobozok meg joghurtospoharak ezrein. Tudod, milyen sok pénzt hoz ez a gazdáinknak? Gazdag emberek lesznek, de meg is érdemlik, hiszen haladnak a korral, készek a fejlődésre, a technika új csodáinak alkalmazására.

Bimbó elszontyolodva ballagott vissza a saját gulyájához. Éppen időben, mert édesanyja már kereste.

Mi baj, kicsim? – kérdezte. – Bánatosnak látszol.

Bimbó elmesélte kalandját a fekete-fehér rokonnal. – Tényleg ósdik vagyunk, eljárt felettünk az idő, nincs már helyünk a fejlődő világban?

Gyere kicsim, reggelizz meg – mondta az anyja –, hiszen biztosan éhes vagy. S míg Bimbó a tőgymeleg anyatejjel vigasztalódott, halkan beszélni kezdett hozzá:

A történelem kerekét nem forgathatjuk vissza. A puszta összezsugorodott, ma már csak apró töredéke hajdani magának – nagy részét felszántották, beépítették. A mi fajtánk is megfogyott, néhány kicsiny gulyánkat terelgetik csak a hajdani százezrek helyett. Éppen ezért vagyunk érdekesek a turistáknak – meg a gyerekeknek, akik közül sokan itt tudják meg, hogy a tej nem az áruházak pultjain, zacskóban vagy dobozban terem!  Hogyan fejlődhetne a világ, ha az emberek ezt elfelejtenék?

Kevesebb húst, tejet adunk!

Ne szégyenkezz emiatt. Ők drága pénzen megtermelt, messziről ideszállított takarmányt esznek – mi a pusztán vadon növő füveket. Nekik légkondicionált istállót kell építeni – mi elvagyunk egész évben a pusztán – remekül beleilleszkedünk a környezet eltartóképességét figyelembe vevő, a természeti erőforrásokat megőrizve hasznosító ökológiai gazdálkodás keretei közé. Az istállóból vízsugárral kimosott hígtrágyát ugyan hová teszik? A mi trágyánk szétszóródva a füvek új nemzedékét táplálja. Hatalmas, drága gépsorokra van szükség ahhoz, hogy a tejből csodás dobozokba csomagolt sajt legyen. Rengeteg tejet kell feldolgozni, hogy mindez megtérüljön.

Mi nem tudnánk ennyi tejet adni, hogy nekünk is legyen szép, villanyvilágításos istállónk?

Ilyen rengeteg tejet mi bizony nem tudunk adni – ehhez ide kell hozni Amerikából a holstein-fríz marhákat.

Mert mi nem vagyunk alkalmasak a fejlődésre?!

Ilyen fejlődésre nem vagyunk alkalmasak. Van azonban egy másfajta fejlődés is. Olyan, ami nemcsak a pillanatnyi hasznot, pénzbevételt látja, de vissza és előre is tekint.

Visszanéz? Minek? Hová?

Mindarra, amit az itt élők megtanultak a szürkemarhákról, és erről a tájról, amelyben élnek. Tudják, hogy ennél jobb fajtát, mely itt alakult ki, ennek a tájnak a viszonyaihoz alkalmazkodott, kár máshol keresni. Tudják, hogy a húsa sokkal egészségesebb, kevesebb benne a koleszterin és nem fenyegeti a szivacsos agysorvadás vagy a száj- és körömfájás. Tudják, mikor hová hajtsák az állatokat, mennyit egy-egy területre, hogy ott ne pusztítsák ki a jövőre is táplálékot adó növényeket. Tudják, hogy a tejből egyszerű módszerekkel milyen hagyományos ételeket lehet készíteni – olyanokat, melyek ennek a vidéknek a sajátjai, sehol máshol meg nem találhatók, igazi különlegességek.

Jó-jó, ez már megint történelem! Hol van itt az előre, a fejlődés? A mainál jobb világ?

Ez a másmilyen, vissza és előre is tekintő fejlődés látja, hogy az istállókból kitakarított tömény trágyatömeg hogyan mérgezi meg egyre szélesebb körben a vizet, a talajt. Látja, hogy az érzékeny állatok egészségét, gyors növekedését biztosító vitaminok, takarmánykiegészítők, hormonkészítmények milyen káros mellékhatásokkal járhatnak hosszú távon – nemcsak a marhákra, de a tejüket, húsukat fogyasztó emberekre is. Látja, hogy hogyan halmozódik a Föld légkörében az istálló fűtéséből, a gépek motorjából, a termékeket hetedhét országba szétszállító kamionok kipufogójából származó levegőszennyezés, milyen veszélyeket rejt az üvegházhatás. Látja, hogy egyre több ember ismeri fel a „modern” fejlődés ezen árnyoldalait, és próbál valami más irányba haladni – ha nem többel, hát azzal, hogy olyan sajtot vesz, amit a közelben, hagyományos módszerekkel állítottak elő és nem csomagoltak zsírpapírral bélelt alufóliába, papír- majd műanyagdobozba. Ahogy szaporodnak az ilyen emberek, úgy jön el újra a mi időnk – egyre javulnak a fenntartható, ökológiai gazdálkodás esélyei.

Bimbó egy pillanatra felemelte a fejét:

Újra a mi időnk? Visszamegyünk az ósdi időkbe?

Nem, kicsim. Nem visszafelé megyünk, hanem előre. Ez is fejlődés, olyan fejlődés, ami nem pusztítja el – sőt: kiterjeszti – a Föld forrásait és az emberiség szellemi kincseit: ez a fenntartható fejlődés.



Foglalkozástervek

Látogatás egy parasztgazdaságban

Téma: háztáji állatok, hagyományőrzés

Kiknek szól: óvodások

Cél: közvetlen ismeretek, élmények szerzése a háziállatokról

Előzetes tudás: -

Időkeret: 1 nap

Foglalkozás menete:

1.    Megfelelő hely felkutatása, egyeztetés a gazdával

(fogadjanak szívesen, legyen minél többféle állat)

2.    Utazás, kísérők megszervezése

3.    Előzetes beszélgetés a háziállatokról, képek; meseolvasás

4.    A helyszínen: ismerkedés a különböző állatokkal: mit esznek, hogyan kell gondozni őket, mit kapunk tőlük, hogy hívják a hímet, a nőstényt, a kicsinyeket.

Igyekezzünk minél változatosabb élményekhez juttatni a gyerekeket: simogatás, kézbevétel, etetés, itatás, lovaglás, kocsizás, tojáskeresés, fejés megtekintése, friss tej kóstolás.... mindezt a háziakkal előre egyeztetve, biztonsági szempontokra ügyelve

5.    Felidézés: beszélgessünk, rajzoljunk az élményekről

Munkaforma: kis csoportok (mindegyikhez külön kísérő kell!)

Anyagok, eszközök: képek, meséskönyvek háziállatokról, közlekedés megszervezése, rajz­eszközök

Mellékletek: -

 

 

Ősi magyar háziállatfajták

Téma: ősi magyar háziállatfajták

Kiknek szól: alsó tagozatos gyerekek

Cél: legyen képes az élőlények főbb jellemzőit megfigyelni, elmondani, leírni, lerajzolni

Hagyományos és mai gazdálkodás, falusi élet összehasonlítása

Előzetes tudás: háziállatok

Időkeret: 1 nap + 2 tanóra

Foglalkozás menete:

1.  Előkészítés: olyan kirándulási célpont (parasztudvar, bemutató gazdaság, falumúzeum, állatkert) felkutatása, ahol bemutatják ezeket a fajtákat (legalább 4-5-öt)

2.  A kirándulás megszervezése

3.  Előkészítő óra: Bevezető: Boci mese

Más hagyományos fajták megbeszélése (szemléltetés: kép, film), részletezve azokat, amelyekkel találkozni fogunk

1.    A helyszínen: a teljes bemutató közös megtekintése, majd a csoportok kitöltik 1-1 fajtára a feladatlapokat (lásd melléklet)

2.    Otthon: a csoportok beszámolnak tapasztalataikról, közös megbeszélés

Munkaforma: csoportmunka, megbeszélés

Anyagok, eszközök: közlekedés megszervezése, Boci mese, képek, film, feladatlap, alátét, íróeszköz, rajzeszköz, kirándulás kellékei

Mellékletek: Boci mese 1 (2/1 melléklet), feladatlapok állatfajtánként (2/2 melléklet)



Melléklet 2/1

Bimbó boci bóklászása

Bimbó, a szürke boci szokatlanul korán ébredt. Még alig kelt fel a Nap, harmat csillogott a legelő füvén. Anyja – akárcsak a gulya többi tagja – mélyen aludt. A boci hiába böködte az orrával, moccanni sem volt hajlandó.

Bimbó unatkozott. Szerette volna, ha indulnak végre, legelészni a végtelen pusztán, játszadozni a társakkal, ijedezni a gulyás kutyáitól -- de senki sem mozdult.

Elmegyek egyedül körülnézni – egyengette ki apró testéhez képest túlméretezettnek tűnő lábait. Bár még alig múlt kéthetes, a járás, ugrándozás, futkározás tudományát már jól elsajátította. Nem csoda: születése óta kísérletezik vele. Körülnézett: mit szólnak az idősebbek a tervéhez? Talán nem is szabad? Senki sem figyelt rá, így lassan óvatosan, majd egyre bátrabban elindult a felkelő Nap irányába.

A puszta a szokott képét mutatta – ezt már jól ismerte. A távolból azonban különös, ismerős, ám mégis valahogy furcsa illatokat és hangokat hozott a szél. Egy gulya illatait és reggeli hangjait – de mégis mást, mint a saját gulyájáét. Bimbó arrafelé indult. A távolban meg is látta őket – vagy mégsem? Fura egy gulya volt: kétségkívül marhák, de nem olyan elegáns hamvasszürkék, mint Bimbó  rokonai, hanem messziről virító fekete-fehér foltosak. Bimbó le sem tudta venni róluk a szemét, úgy közeledett feléjük. Nem csoda, hogy nem vette észre azt a néhány vékony drótszálat, ami – fájdalmasan megütötte!

Ilyet még sohasem tapasztalt. Orrával ismét közelített a dróthoz, meg akarta szagolni – újból kapott egy ütést, ezúttal az orrára. Méltatlankodva, fájdalmasan elbődült.

A fekete-fehér rokonok felkapták fejüket, érdeklődve nézték Bimbót, majd az egyik odasétált hozzá, bár a drót túlsó oldalán elővigyázatosan megállt.

Megcsapott a villanypásztor? – érdeklődött.

Meg – bólogatott Bimbó – megcsapott ... a micsoda?

Villanypásztor – oktatta ki a fekete-fehér.

Elég goromba – mondta Boci. – Nekem is van pásztorom, de az nem üt, csak terelget; még a kutyái sem bántanak, legfeljebb megkergetnek, ha rossz irányba megyek. Igaz, az nem villanypásztor, hanem ember-pásztor.

Ember-pásztor? – csodálkozott a fekete-fehér – Hát milyen marha vagy te? Mert marha vagy, azt látom – de elég ósdi a ruhád.

Magyar szürkemarha vagyok – vetette fel a fejét büszkén Boci – apám Kormos, a legnagyobb szarvú és legerősebb bika a gulyában, mindenki tiszteli. Anyám Szegfű, édes tejet ad, és mindig hozzá szaladok, ha megijedek. Ha pedig fázom, hozzábújok az oldalához.

Az őseim évszázadok óta itt élnek a pusztán; egyesek szerint a honfoglaló magyarokkal jöttek be. Télen-nyáron a szabadban, dacolva esővel és faggyal, hőséggel és aszállyal. És sohase voltak betegek!

Mi vagyunk a látványosság a nemzeti parkban. Jönnek a turisták, körbeállnak, fényképeznek, a gyerekek mutogatnak ránk, hívogatnak. Hozzátartozunk a puszta ősi képéhez.



Melléklet 2/2

Az állat fajtája:

 

Neve:

 

Hol tartják:

 

Mit eszik:

 

 

Hogyan gondozzák:

 

 

 

 

Vannak-e kicsinyei, hogy hívják azokat:

 

Mi a neve a nősténynek?

 

Mi a neve a hímnek?

 

Mit ad:

 

Mire használják:

 

Mire használták régebben: 

 

Rajzold le!

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Tejtermékválaszték

Téma: Elemi tájékozottság alapvető termékekről

Kiknek szól: felső tagozatosok

Cél: A tanuló ismerje a tejtermékválasztékot, legyen képes észrevenni a hagyományos és nagyüzemi termékek közti különbségeket, ésszerű, a fenntarthatóság alapelveinek megfelelő fogyasztói döntést hozni.

Előzetes tudás: adatok elemzése, térképhasználat,

Időkeret: 6 óra (bővíthető)

Foglalkozás menete:

1.    Előzetes szervezés: keressünk egy közeli, minél nagyobb élelmiszer-áruházat, és egy hagyományos, házi tejtermékeket árusító helyet (piac, biobolt, termelő) .

2.    Bevezető óra: Boci mese2 – mi mindent kapunk a szarvasmarhától? Tejtermékek szerepe az egészséges táplálkozásban. Hagyományos tejtermékek, biotermelés. Interjúkérdések összeállítása a termelők kikérdezéséhez (1 óra).

3.    Pármunka áruházban a mellékelt adatlap segítségével. Minden pár legalább 10 termékre és 1 termékcsoportra (tej, sajtok, joghurtok, stb) töltse ki az adatlapot (2 óra).

4.    Ugyanezt ismételjük meg a hagyományos termékek beszerzési helyén. Készítsünk interjút a kereskedővel, termelővel. A kevésbé ismertekből vegyünk egy keveset közös kóstolásra (2 óra).

5.    Megbeszélés. Hogyan készülnek az egyes tejtermékek hagyományosan, ill. modern üzemben? Milyen adalékokat tartalmaznak, mit tudunk ezekről?  Ábrázoljuk térképen, honnan érkeztek a termékek! Hány %-a külföldi? Hasonlítsuk össze a hagyományos és gyári termékeket (íz, kívánatosság, ár, egészségesség, környezetre gyakorolt hatás). Ezek alapján melyik terméket választanátok? Vajon mely termékek lesznek kaphatók 5-10-50 év múlva? (1 óra vagy több).

Munkaforma: meseolvasás, közös interjúkészítés, pármunka terepén, megbeszélés

Anyagok, eszközök: írótábla, adatlapok sokszorosítva, interjúkérdések sokszorosítva, térkép

Mellékletek: Boci mese (11-13.o.), adatlapok (3/1, 3/2)


Melléklet 3/1

Termékvizsgálat adatlap (10 termékre)

Termék neve

Gyártója

Gyártási hely

Természetes összetevők

 

Mesterséges adalékok

 

Csomagoló­anyag(ok)

 

Ár (100g-ra vetítve)

Környezetbarát jelölés

Szerinted is környezetbarát?

Egészségesség jelölése

Szerinted is egészséges?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Melléklet 3/2

Termékcsoport adatlap

 

Termékcsoport neve

 

Hány ide tartozó terméket találtatok? Mik azok?

 

Hány cég termékei?

 

Van-e csak természetes összetevőket tartalmazó? Melyik az?


 

Melyikben van a legkevesebb féle adalék?

 

Melyikben van a legtöbb féle adalék?

 

Melyiken van a legkevesebb csomagolóanyag?

 

Melyiken van a legtöbb csomagolóanyag?

 

Legolcsóbb (100 g-ra)

 

Legdrágább (100 g-ra)

 

Melyek a helyben készítettek? Hány ilyen van?

 

Hány jött messzebbről? Mik azok?

 

Melyik jött a legmesszebbről? Mi az?

 

Hányat kóstoltál már? Mit?

 

Hányat vesztek rendszeresen? Mit?

 

Szerintetek hányféle ilyen termékre van szükség?

 

 

Biogazdálkodás

Téma: termelés tervezés, biogazdálkodás

Kiknek szól: középiskolásoknak

Cél: a tanulók ismerjék meg a biogazdálkodás értékeit és nehézségeit, lássák be jelentőségét.

Előzetes tudás: mezőgazdasági, természetvédelmi alapismeretek, biokultúra honlap (http://w3.datanet.hu/~biokppp/) ismerete

Időkeret: 3 óra + látogatás (1/2-1 nap)

Foglalkozás menete:

1.  Előkészítés: környékbeli biogazdaság látogatásának előkészítése, információk beszerzése.

2.  Bevezető óra: Van-e létjogosultsága ma a szürkemarhának? Megbeszélés a 4/1 melléklet alapján; Biotermelés jellemzői a megfigyelt honlapok alapján.

3.  Előkészítő óra: a konkrét gazdasággal kapcsolatos információk kiosztása, interjúkérdések kidolgozása csoportban. Az egyes csoportok az interjú különböző kérdésköreit dolgozzák ki: pl. termelés, értékesítés, gazdaságosság, indítékok, természetvédelmi szempontok.

4.  Látogatás a biogazdaságban. Forgószínpados csoportmunka 
1. helyszín: beszélgetés a biogazdálkodás problémáiról          
2. helyszín: aktuális tevékenységben való részvétel   
3. helyszín: helyszínrajz készítése     
4. feljegyzések készítése a megfigyelt technológiáról (ridegtartás, mulcsozás, nö­vény­társítás)

5.  A csoportok beszámolnak tapasztalataikról; a tapasztalatok közös megbeszélése, értékelése; jövőkép: a biogazdálkodás helyzete 5-10-50 év múlva.

Munkaforma: csoportmunka, közös megbeszélés

Anyagok, eszközök: 4/1 melléklet másolatai interjú kérdőívek másolatai, írótábla, papír

Mellékletek: 4/1 Így is lehet?

 

 

Melléklet 4/1

Így is lehet?

A Föld Napján a környezetvédelmi miniszter Szomor Dezsőnek Pro Natura kitüntetést adott.

Sok-sok évvel ezelőtt hallottam először Szomor Dezső nevét annak kapcsán, hogy megvásárolta a Hortobágyi Állami Gazdaság magyar szürkemarháit, hogy ne kerüljenek a vágóhídra. Azóta személyesen is megismerkedtem vele, s gyakori beszélgetéseink és tapasztalataim szerint úgy látom, azóta is fontos számára a hazai őshonos fajták megtartása, de a természetvédelem is. Miért ez az elkötelezettség?

Az 1980-as évek közepén arról jelentek meg újságcikkek, hogy veszélybe kerültek a törzsállományok, mert az állami támogatás csökkentésével az akkor főleg állami gazdasági és tsz-tulajdonban lévő állatokat esetleg levágják. Sőt ez a folyamat be is indult. Akkor kiszámoltam addigi tapasztalataim alapján, hogy ha nem is nagy üzlet, de olyan gazdasági szinten, mint akármilyen más állatot – akár sertést, akár marhát – a szürkemarhát is lehet tartani. Kevés a húsa, a csont-hús és a bőrarány nagyon rossz, emiatt a húskitermelő képessége nem túl jó. Ugyanakkor az is igaz, hogy igénytelen. Nem igényel annyi ráfordítást, mint az intenzívebb fajták, ezért a gazdasági mutatói körülbelül hasonlóak azokéval. Beadtam egy javaslatot a hivatalokba, hogy a támogatást – már ami megmaradt, nem nagy összeg volt – ne pénzben adják ki a tenyésztőknek, hanem területeket adjanak nekik, ahol legeltetni lehet. Ne másra költhető pénz legyen a támogatásból, hanem az állat kapja meg. Beadtam egy szándéknyilatkozatot, hogy én és több más szakember hajlandók volnánk száz-száz tehenet tartani, legelők fejében. A kieső állatokat is pótolnánk, így a támogatás tényleg a marhát érintené. Nos, ez az ötlet nagy felháborodást váltott ki a tenyésztők  és a szakemberek körében. Kevesellték az általam egy állatra szánt évi tízezer forintos tartási költséget is. A dologból nem lett semmi, de én közben, ahol tudtam, megvásároltam az eladó borjakat. Szerencsém volt, mert akkora volt a túlkínálat a vágóhidakon, hogy nem ragaszkodtak a vágási lehetőséghez, így hozzá tudtam jutni elég sok üszőhöz. Előfordult, hogy a vágóhídtól vettem meg 160 kétéves üszőt, amik tetoválva voltak, tehát a származási lapjukat is ki lehetett keresni. A Honvédségtől, később a Kiskunsági Nemzeti Parktól béreltem legelőket, majd a privatizációkor többek támogatásával – ekkor már 500-600 marhánk volt – megvettem a Kiskunsági Állami Gazdaság növénytermesztési ágazatát.

Nagyon örültem, hogy ezeket a területeket megkaptam, bár a természetvédelem részéről is voltak bizonytalanságok, nem volt még teljesen kialakult koncepció. Voltak, akik azt mondták, hogy a marhák kitapossák a fészkeket és ezért károsak, voltak, akik pont az ellenkezőjét állították. Nem vagyok természetvédelmi szakember, de azt tudtam, hogy pl. a túzok ezen a területen is folyamatosan csökkent, annak ellenére, hogy nem volt itt nagy állatállomány. Azt gondoltam egy gyerekkori tapasztalatom alapján, hogy az állatok nagyon jól érzik magukat egymással, nem bántják egymást, sőt a biológiai körforgás nélkülözhetetlen eleme a legelő állat. Akkor, amikor több ezer marha – az egyesület szerint 300 ezer – élt ebben a körzetben a háború után, a túzokokat még vadászták is, mégse csökkent olyan drasztikusan az állománya. Azt gondoltam tehát, hogy az állatok nem tapossák ki a fészkeket, nem csinálnak nagy károkat, sőt még pozitívan is befolyásolhatják az állományt. Máshol kell keresni a csökkenés okait. Néhány éves megfigyelés után eldőlni látszott ez a kérdés, mára bebizonyosodott, hogy a biológiai körforgás valóban nél­külözhetetlen láncszeme a legelő állat.

 

Bár korábban már említetted, hogy lehet másképpen is gondolkodni, nem mindig a profitszerzés kell, hogy motiválja az embert, de egy ilyen nagy gazdaságot – ahol gépek, emberek, energia, vízdíj mind viszi a pénzt – biztos alapra kell helyezni és gondoskodni a zökkenőmentes üzemelésről. Hogy tudod a természetvédelmet szem előtt tartani?

 

Én nagyon szeretem a virágkertészetet, a mai napig gyakorlom. Ami pénzt ott kerestem – a lakásom felépítése után –, ebbe a vállalkozásba fektettem. Azidőtájt, amikor elkezdtem, elmentem egy barátomhoz, aki egy hatalmas gödörben állt. Kérdeztem tőle, mit csinál? Azt mondta, hogy benzinkutat. Nagyon meg voltam lepve, kérdeztem, hogyan lehet benzinkutat csinálni? Azt mondta, nekem is el tudja intézni. Nos, hogy a benzinkút mekkora üzlet lesz, nem tudtam, de hogy sokkal nagyobb és jobb lesz, mint bebizonyítani, hogy a marhatartást nullszaldósra ki lehet hozni, azt tudtam.

Ennek ellenére nem lettem benzinkutas, pedig még pénzem is lett volna. Ám azt gondoltam, hogy nem csak az az értékes és hasznos, amit konkrét pénzben ki lehet fejezni. Úgy gondoltam, inkább olyasmit csinálok, ami közel áll hozzám, és így a magam módján segíthetek ennek a lerabolt, kizsákmányolt természetnek. Persze biztos, hogy nem én fogom megoldani a természetvédelem problémáit, de ha én mindent elkövetek, ami rajtam múlik, hogy az itt élő madaraknak kedvezzek, és a gazdálkodásomat úgy próbálom beállítani, hogy ha nem is hoz különösebb hasznot, de fönntartható legyen, akkor valamilyen szinten hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ezek a madarak tovább fennmaradjanak.

Úgy gondolom, hogy az eddigi próbálkozásaink sikeresnek mondhatók, mert a túzokról egyértelműen bizonyítható, hogy nőtt az állomány. Visszaköltöztek a széki csérek, amik korábban nem költöttek, és ez az intenzív legeltetésnek köszönhető.

Alapjában véve nem jelent olyan nagy anyagi kiesést a természetvédelmi érdekek szem előtt tartása, bár esetenként komoly összegekről van szó. Az egyik évben pl. nem vágtuk le a lucernát, mert befészkeltek a túzokok, és így elestünk 100 mázsa lucernamagtól, ami jelentős összeg.

Ha úgy nézzük, akkor ez nem gazdasági kérdés, mert vannak részek, ahol nem is képződik tényleges gazdasági kár; a másik részen egész komoly kár is képződhet, de ennek a haszna az, hogy néhány fiókával több marad életben (és egy túzok eszmei értéke: egymillió forint...)

Ha a vállalkozás nem omlik össze, már megérte.

(Péchy Tamás interjúja, Madártávlat 2001. 4. sz., rövidítve)  


Irodalom

Az élelmiszerek adalékanyagai. Az E-számok rejtélye. Fogyasztóvédelmi füzetkék. Ökológiai Stúdió, Győr.

Dr. Balatoni Mihály, Dr.Ketting Ferenc: Tejipari kézikönyv. Mezőgazdasági, Budapest, 1981.

Bölcsőd e táj. Oktatóprogram, Független Ökológiai Központ, Budapest, 2000.

Havas Péter: A fenntarthatóság pedagógiája. Intézeti Szakmai Nap. OKI, 2001.

Herman Ottó: Halászélet, pásztorkodás. Gondolat, Budapest, 1980.

Kapocsy György: Nemzeti parkjaink. Officina Nova, Budapest, 1993.

Dr. Kovács Gábor, Márkus Ferenc, Dr. Sterbetz Iván: Alföldi mozaik. KTM Természetvédelmi hivatalának tanulmánykötetei 2. Természetbúvár Alapítvány Kiadó, Budapest, 1995.

Kovács Gáborné - Salamon Ferenc (szerk): Hortobágy. A nomád pusztától a Nemzeti Parkig. Natura, Budapest, 1976.

Móricz Zsigmond: A boldog ember. Szépirodalmi Kiadó, Budapest. 1985.

Ökofalu Hálózat Hírlevél. http://www.foek.hu/gaia/gaia350b.htm [2001.04.12.]

Dr. Radics László (szerk): Ökológiai gazdálkodás. Agrár-felsőoktatásban javasolt tankönyv. Di­nasztia, Budapest, 2001.

Dr. Sterbetz Iván (szerk): Élő örökségünk. Génerózió, génbank. Mezőgazdasági, Budapest 1979.

Veres Péter: A Balogh család története. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1961.

Végh László: Fenntartható fejlődés. Debrecen, 1999.

 


Az anyag letöltése Word formátumbanVissza a címoldalra