A pályázat szervezője a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.

MKNE tagjai küldetésüknek tekintik a magyar társadalom, szűkebben a pedagógusok és diákok, valamint az óvodás korosztály ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztését, gondolkodásának- és életmódjának környezetbaráttá alakítását

Az Egyesület kiemelt projektjei között szerepel a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia összeállításaaz iskolazöldítésökojátszóterek kialakítása, rendezvények és továbbképzések szervezése pedagógusoknakvalamint a klímaváltozással és a biodiverzitással kapcsolat nemzetközi projektekben való részvétel. Az Egyesület rendszeresen jelentett meg kiadványokat  környezeti nevelési témában, és tart foglalkozásokat gyerekek és felnőttek részére egyaránt.

Az MKNE-ét 53 lelkes környezeti nevelő alapította 23 évvel ezelőtt, de a tagság száma mára már eléri az 700 főt. A budapesti irodán kívül aktív helyi csoportok működnek Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, valamint Baranyában és Zalában is. További információkat itt találhatnak.

A pályázat támogatója az IKEA Lakberendezési Kft.

  

A magyar IKEA áruházak az MKNE-vel, mint szakmai partnerrel együttműködve célul tűzték ki, hogy előremozdítsák a jövő generációinak környezetvédelmi oktatását, és hosszantartó, látványos eredményeket érjenek el mind társadalmi, mind környezetvédelmi szinten. A vállalat támogatja az MKNE által szervezett közös projektet, melynek célja megtanítani a felnövő generációnak, hogyan élhetne otthonosan természetes környezetben, valamint hogyan óvhatják tudatosan természeti erőforrásainkat.

A www.veledkozosen.hu felületen az IKEA gyerekeknek szóló programjai jelennek meg, és itt lehet nyomon követni az Otthon az erdőben programba becsatlakozó iskolák közti versenyt is.  Bővebben az IKEA fenntarthatósági projektjéről itt olvashatnak.