|
Ünnepváró örömök
A Praktikából
vettem az ötletet: készítsünk adventi naptárat az osztályban. Pl. jó ötlet a
gyufásdoboz újrahasznosításával, 24 dobozból összeragasztott fenyőt formázó
alakzat. Minden dobozba rejtsünk valami érdekes meglepetés-tevékenységet (pl.
játékleírás, rövid vetélkedő, egy séta terve, egy szép vers vagy ének, egy közös
kaland terve, egy közös jócselekedet ötlete). Azokra a napokra, amikor nem
jövünk iskolába, rejtvényeket, vicces feladatokat, jócselekedet-lehetőségeket
tegyünk. Mindennap reggel nyissunk ki egy gyufásdobozt, és azzal a
tevékenységgel kezdjük a napot, amit találunk benne. Az utolsó iskolai napon
bontsuk ki a hátralévő napok dobozait is, és a fennmaradó napokra mindenki
válasszon magának a rejtvényekből, feladatokból.
A dobozokat úgy is megtölthetjük, hogy a pedagógus a tantervhez kapcsolódva
megtervezi a dobozok tartalmát, és úgy is, hogy minden gyerek ír valamit, hogy
mit lenne jó csinálni, és ezeket összekeverve rakjuk a dobozokba. Így
mindenkinek meglepetés lenne! Akik szeretik a forró helyzeteket, kalandokat és
irányítani is képesek, az utóbbit válasszák! Húzzuk ki a gyufát közösen!
(Ilyenkor mindig nagyon sajnálom, hogy nem tanító néni vagyok. De majd az
unokáimmal kipróbálom!) Ha valaki kedvet kapott a lebonyolításhoz, írja meg, mik
kerültek a dobozokba, és hogyan sikerült!
Bia
Gipszlenyomat készítése
A gerincesek lábnyomait hazavihetjük
nemcsak fényképen, hanem gipszöntvény formájában is. Nem kell hozzá más,
csak egy kis csomag gipsz (por), kevés víz, edény, keverőlapát, műanyag vagy
papírgyűrű. Na, meg kézügyesség. A lábnyom méretének megfelelő gipszmasszára
lesz szükség.
A lenyomat rögzítése:
-
Óvatosan tisztítsd meg a nyomot a
belehullott levelektől, piszoktól.
-
A megfelelő méretű gyűrűt helyezd rá a
lábnyomra. A gyűrű átmérője, alakja illeszkedjen a nyoméhoz, annál egy kissé
legyen csak nagyobb. A gyűrű magassága kis nyomoknál kb. 20mm legyen.
-
A tejföl sűrűségű gipszmasszát óvatosan
öntsd bele a gyűrűbe úgy, hogy a gipsz a gyűrű felső pereméig legyen. Mindig
csak annyi masszát keverj be, amit azonnal (néhány perc) fel is használsz.
-
Várd meg míg a gipsz kellően megköt. Ez
15-20 percet vesz igénybe. A kötés gyorsasága függ a massza sűrűségétől és a
hőmérséklettől. A kötés során a gipsz felmelegszik. Ha már újra kihűlt, akkor
megkötött.
-
A gyűrűt emeld fel a lábnyomról és
óvatosan tisztogasd meg a durvább szennyeződésektől. Tedd el egy megfelelő
dobozba, amelyben nem sérülhet meg.
-
A táborban finomabb ecsettel tisztogasd
meg a lenyomatot a belehullott apróbb szennyeződésektől, talajrészektől, növényi
daraboktól. A hátuljára írd fel a fontosabb ismertetőjegyeket (mikor, hol
készült, mely fajtól származik).
"A
fentiekben ismertetett módszer csak a kötöttebb, keményebb talajokban lévő
nyomok rögzítésére alkalmas. Igen nehéz rögzíteni a száraz, morzsálódó, homokos
talajokban található nyomokat. A hóban fellelhető nyomokat is inkább csak
fényképezhetjük, hiszen a felmelegedő gipsz hatására a hó megolvad. Persze ez ne
vegye el a kedved a gyűjtögetéstől, hiszen kísérletezni mindenkinek szabad..."
Kosznai
Norbert: Nyomok a homokban
Sókerámia levéllenyomatok
Sókerámia alapanyaga: két rész liszt, egy rész só, egy
rész víz, étolaj
A sókerámia alapanyagait összegyúrjuk, majd kinyújtva négyzet alakúakra
vágjuk. A leveleket, terméseket belenyomjuk, lenyomatot készítünk. Alacsony
hőmérsékleten kisütjük. A lenyomatokat festékkel ki is festhetjük.
Színezhetjük lilakáposzta főzött levével.
Kincses doboz
Készítsünk
hajtogatással papírdobozt. Kemény kartonlapokkal rácsozzuk be. A
kirándulásaink során gyűjtött apró érdekességeket tárolhatjuk benne. A tábor
végén készítsünk kiállítást a dobozok tartalmából.
Barkaágra akasztható
filcfigurák húsvétra
A csirke és kacsa sablonja azonos, különbség a csőrük. Két darab
sárga filc mintát kivágni, sárga cérnával összevarrni, belevarrni a lábat és a
csőrt. A láb alját cikcakk ollóval elvágni. A szeme mindkét oldalon 1-1 fekete
gyöngy. Az akasztó sárga cérna. Tyúkanyó: kicsit nagyobb sablon után fehér
filcből készül, fehér cérnával varrva. Csak a test dupla, a csőr, a láb szimpla.
Emri
Erika napközis tanító néni
Hordozható kiskert
Fiatal "művészek" egy hordozható kertet,
vagy terráriumot terveznek és csinálnak, egy nagy műanyagflakonba, felhasználva
azokat a növényeket amelyeket termesztettek, vagy a szabadban gyűjtöttek.
Alapanyagok:
-
nagyméretű, átlátszó, széles szájú műanyagflakon, vagy üveg,
fedővel
-
apró
kavics és faszén törmelék (kis-állatkereskedésből)
-
kerti
föld, virágföld és egy tál
-
három
apró növény, amelyet be tudsz szerezni, ha: a szabadban
gyökerestől kiásod, magról neveled tejfölös-dobozban vagy
megvásárolod egy kertészetben
-
kanál és
villa
-
flakon
szóró fejjel
-
közvetett
fény egy polcon, vagy ablakpárkányon (nem közvetlen napsütés)
Elkészítés
-
Rakj egy
réteg kavicsot az üveg aljára.
-
Helyezz
egy réteg faszenet a kavics tetejére.
-
Keverd
össze egy edényben a kerti földet és a virágföldet. Helyezd a
keveréket a faszén tetejére, nyomd le és egyengesd el.
-
Áss három
apró lyukat a növények (földlabdás) gyökereinek.
-
A villa
és a kanál segítségével óvatosan helyezd be a növények
földlabdáit a talajkeverékbe ásott mélyedésekbe.
-
Rendezd
el a talajt a gyökerek körül és igazítsd a növényeket a
helyükre. Spriccelj vizet a növényekre.
-
Csavard
rá az edényre a tetőt és helyezd világos helyre, de ne
közvetlen napfényre. A tető segít a pára lecsapódásában és
nedvesen tartja a növényeket, mint egy kis melegház.
-
Kezdetben
hetente öntözd, amíg a növények megerednek, aztán szükség
szerint. A hordozható kertet a ház különböző részein
elhelyezve figyeld meg, hogy a növények az új hely- és
fényviszonyokra hogyan reagálnak.
Tábori kukucska
A British Council programismertetőjében láttam egy kiállításról
egy kukucskálós képet, igencsak megmozgatta a fantáziámat, mi lehet belül?! Ki
lehetne próbálni a gyerekekkel a táborban is! Első nap közösen megépítenénk a
kukucskálót, aztán egész héten cserélgethetnénk benne az érdekesebbnél
érdekesebb kukucskálnivalót!
Bia
|